2007 évben új "sznfoltja" lett a városnak. Született egy igazi "népnevelő" színezésű épület.
A történelmi belvárosban elindult 2006 évben a belváros építészettörténetileg hiteles épületszínezése a homlokzatok felújítása kapcsán.
A színezések csapatmunkával készültek: régész megkutatta az épület eredeti színét, a tervező elkészítette a színezési tervet, majd egy egyeztetés során kontrolálták a színeket a KÖH által felkutatott történeti színezési metodika alapján. A cél a város egykori egyszerű de a korabeli világvárosok városképeit idéző színezésének felidézése. Mondom, felidézése, hiszen az egykor volt tetőépítményeket a 60-as években elbontották, és pl. egy volt Weidlich Palota a hatalmas kupolája nélkül ma egy csendes bérház képét mutatja.
Tehát a város multjának felfedezése magával hozott egy új épületszínezési metodikát. Ez kb. 10 épületen megtekinthető. Úgy két év elteltévek a miskolci belváros egy új, visszafogottan nemes arca mutatkozott volna be. A terv csak állom maradt. A belváros egyik legreprezentatívabb épülete rikító sárga lett. Eleven színével új divatot fog teremteni. A lakóparkokban már rikítanak ehhez hasonló "ki-vagyok-én-győzike" hézak. Kékek, sárgák, lilák, zöldek és a legrősebb színtelítettséggel.
De lássuk sorrendben e sárga ház dicső történetét:
2003 évben Andorkó Endre (az eredeti végzettsége statikus tervező) versenytárgyaláson megnyerte az épület tervezését.
Kemény megbízót kapott a parancsnok személyében. A tervek katonás rendben haladtak az engedély felé, a KÖH állásfoglalásán akadtak fenn. A gyors II. fokú döntés lehetővé tette a folytatást. A KÖH által megismert tervben nem volt színezési terv.
Az épület felújítása elkészült, de nem színezték ki a honlokzatot.
2007-évben megjelent az épület előtt az állvány. A KÖH ekkor felkereste a parancsnokot (csak a helyettesig lehetett eljutni) és kérte, adjon a parancsnokság egy lehetőséget arra, hogy elmondhassák a színezéssel kapcsolatos aggályaikat. Ekkor készült egy rövd éjszakai munkával a képek között látható színezési séma. Ez le lett egyeztetve a MIK főmérnökével és a főépítésszel is 2 nap alatt. A kérésre a válasz egyenesen a város jegyzőjének érkezett:
"egyesek túllépik hatáskörüket, ami tűrhetetlen". A város építési osztálya jogszerűtlenséget kiáltva védte az általa kiadott engedélyt.
És senki nem halgatta meg a figyelmeztető és segítséget igérő szavakat.
Az épület sárga lett. Pedig ugyanennyi pénzből más is lehetett volna.
A dolog csattanója, hogy a festéket gyártó cég erre a tömény színre nem is vállalt garanciát, mert tudja, nem lesz stabil, hamarés egyenetlenül fakulni fog.
Sajnáljuk, hogy így alakult. Sajnáljuk, hogy a segítő szándékra mindenki idegesen, erőből reagált. Most már csak a csoda segítene, az a csoda, hogy néhány döntéshozó ember a saját büszkesége helyett a város érdekét tartaná fontosnak. Csodák pedig nincsennek, mondhatnám.
Sajnáljuk azért is, mert a város vizuális kulturájának egyik fellegvára, a nemzetközi hírű grafikai biennálé mellett ékeskedik
Azért kicsit bízunk abban, hogy az elkészült néhány épület 100 emberbő cca. 5 emberre hatással lesz. Az is valami. A maradék 95-re a sárga fog hatni.
Ui. Az épület színezése öncélú, zavaros és buta, a színek nem az épülethez,nem annak koráhos, nem a környezethez alkalmazkodnak, azok egy ember izlésvilágát tükrözik és tükröt állít a városnak.
2007. Miskolc
(ka)
|