
Pénteken elindultunk, hogy felállítsuk a sátrat. |
|

Felállítjuk a szabadtéri kiállítás vázszerkezetét. |
|

Lassan benépesül az ófalu főtere is.
|
|

A templom alatti védett népi épület.
|
|
 A jósvafői fúvós-négyes szabadtéri koncertet adott. |
|

A tájház udvara lassan megtelt. |
|

Fehér és vörös bor mellet lehetett hallgatni az „udvari” zenét. |
|
 A jósvafői „legények” mérték, kínálták a tájjellegű borokat a zene hangjára. |
|
 Csendesen eleredt az eső. A hallgatókat nem zavarta, ellentétben a fúvós hangszerekkel: azok sorban elcsendesedtek. |
|

Befejeztük a bemutató helyünk berendezését, készen álltunk az érdeklődök fogadására. Előtérben a Nemzeti Park bemutatója látható. |
|

Az első érdeklődők kérdezgetnek, nézelődnek. |
|

A falon a megye váraiból adtunk rövid ízelítőt. Előtérben a gyermekek ügyességi, fejtörő örökségvédelmi feladatanaki eszközei vannak az asztalon. |
|

Sok kiadvánnyal kedveskedtünk az érdeklődőknek. |
|

Minden készen, indul a nap. |
|

Az asztal mellett új és új arcok tűnnek fel. Sajnos a legkisebb Paszternákot nem sikerült szóra bírni. |
|

Lányaink-asszonyaink a patakban kerestek menedéket a nagy meleg elől pendelyüket feltűrve. |
|

Nos, ilyen egy forgalmas pillanat. Még a napon is bírták vendégeink a feladatokat, a tablók nézegetését. |
|

Nincs egy talpalatnyi szabad hely sem. érkezési sorrend dönt, ki tud leülni. Mindenki kap kisebb-nagyobb ajándékot. De nem is az ajándék a fontos. |
|

Készül a legnehezebb feladat: több darabból össze kell ragasztani egy épületet és ki kell színezni. Itt templom készül. |
|

A kisebbek színeznek. Itt történelmi ruhákat kellett színesé varázsolni, majd felöltöztetni vele egy-egy figurát. |
|

Az igazi tehetségek festenek. Jár a jutalom. |
|

Egy másik művész tájképet fest. |
|