MŰEMLÉKVÉDELEM
BAZ MEGYE
2015-01-28
Majk, a Kamalduli kolostor helyreállítása














A prépostság
A településen a középkorban a premontrei rend prépostsága állt, amelyet 1235-ben alapított a területen birtokos Csák nemzetség Szűz Mária tiszteletére. Kezdetei a régészeti feltárások szerint a 13. század elejéig nyúlnak vissza. Háromhajós, félköríves szentélyű templomához két nyugati torony kapcsolódott, amiről ugyancsak régészeti adataink vannak. A templom kelet–nyugati tájolású volt, háromhajós, kb. 43 m hosszú és 22 m széles, déli oldalához a kolostor csatlakozott: az épületek így teljes négyszöget alkottak, és erődítés benyomását keltették.

A turóci prépostság 1282-ben kelt alapítólevele említést tesz „a Boldogságos Szűz majki prépostságáról”, és úgy említi, mint gazdag és virágzó prépostságot. Jelentőségét bizonyítja, hogy hiteleshely volt, ez bizonyítható Zyghwy Joachim fia Iwánka comes végrendeletéből, amely Oroszlánkő várában kelt, és a majki prépostság pecsétjével hitelesítették. A pecsét a kis Jézust ölében tartó Szűz Máriát ábrázolja, körülötte felirat: „Sigillum Capituli de Maik”.

A virágzó szerzetesi életet a tatárjárás zavarta meg: a barátok elmenekültek, a kolostor teljesen elnéptelenedett. Ezután azonban egy újabb virágzó időszak következett, ugyanis IV. Béla támogatta a premontrei rend majki működését, mivel igyekezett a Csákok kedvében járni. Ennek nyomán nemsokára a majki prépostság ismét megfelelően tudta ellátni feladatkörét, és tennivaló akadt is bőven.

Királyaink is szívesen időztek a Vértesben (a tatai, a gesztesi, illetve a gerencséri várakban), és ilyenkor az ország ügyeit Majkon intézték: rendeleteiket a premontrei atyákkal íratták le, és velük hitelesítették. Tudomásunk van róla, hogy 1388. október 25-től november 4-ig Zsigmond király és felesége, Mária királynő a Vértesben tartózkodott, és a Majkon kelt oklevelek tanúsága szerint a premontreiekhez is ellátogattak.

A huszita háborúk (1400-1452) idején, majd a török térhódításának kezdetén Majk jelentősége háttérbe szorult. Önállóságát elvesztve 1516-ban Csornához, majd később Esztergomhoz csatolták. A prépostságot végül a török hódítás szüntette meg. Majk véres harcok színhelye lehetett, legalábbis erre enged következtetni az a nagy számú magyar és török fegyver, illetve emberi maradvány, amelyet a 19. század elején találtak, amikor a kastély zöldségeskertjét kialakították.

A török kor
A török megszállás idején a prépostság lakói elmenekültek, a török hódoltság idején Majk a tatai uradalom része. 1632-ben II. Ferdinánd nebojszai Balogh Istvánnak, Tata várkapitányának adta zálogbirtokként az uradalmat. 1643-ban gróf Zichy Ferenc, majd 1646-ban gróf Csáky László a tulajdonos. A birtokosok gyakran cserélődtek a török kiűzésének időszakában, amíg 1727-ben fraknói gróf Esterházy József, Oroszlánkő földesura meg nem vásárolta az uradalmat az osztrák Krapf Gáspártól.

A kamalduliak
A rendet Romuald herceg, a lombardiai hercegi család sarja (később Szent Romuald) alapította 1009-ben Itáliában, egy Malduli nevű gazda által felajánlott vadregényes birtokon, mint Campo Malduli nevű remeteséget. A rend tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, ennek elérése érdekében magányosan, elmélyülten éltek. "Fehér barátoknak" is nevezték őket, ruhaviseletük miatt. Fehér csuhájukat elöl-hátul kötény egészítette ki, ezt derekukon jellegzetes barátzsinór fogta össze. Lábukon leginkább sarut, ritkábban csizmát hordtak. Fejük tetejét borotválták, tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek. Egymással nem kommunikálhattak, és nem érintkezhettek a külvilággal sem. A némasági fogadalom alól csak a december 28. és január 2. közötti napok voltak kivételek: ekkor a refektóriumban gyűltek össze, máskor azonban cellaházuk telkét is csak engedéllyel volt szabad elhagyniuk.

A kamalduliak Majkon
A kamalduli barátokat az új birtokos telepítette Majkra 1733-ban. A rendnek adományozta az 1200 holdas pusztát, a tavakkal, és a rajtuk működő malmokkal együtt, ráadásul még az új kolostor felépítéséhez szükséges anyagokat és munkaerőt is biztosította. A kamalduliak anyakolostoruk mintájára alakították ki a majki kolostort is. A kolostor két részre tagolódik: az U-alakú főépület (foresteria), ahol a közös helyiségek voltak: refektórium, könyvtár, gyógyszertár, betegszobák, gazdasági helyiségek, vendégszobák. De itt kaptak helyet a prior szobái, és a nem magányban élő testvérek lakóhelyiségei is. A másik nagy rész az úgynevezett clausura, vagyis az a rész, ahol a remeték cellái állnak. A rend regulái szerint az egész kolostort, és az egyes cellákat is magas kőkerítés övezi. Minden cellában külön kápolna, lakó- és hálóhelyiség, kamra és pince állt a remeték rendelkezésére, amelyben főként elmélkedéssel, a Biblia olvasásával, imával, írással töltötték napjaikat, de megművelték cellaházukhoz tartozó kis földjüket is, és kegytárgyakat is készítettek.

A rendház építése kb. harminc éven át tartott, és az eredeti tervek nem valósultak meg: az elképzelt 20 cellaházból – támogatók hiányában – 17 készült el, bár ezek sem voltak mindig elfoglalva: 1770-ben és a kolostor megszüntetésének évében (1782) is csak 15 remete lakott bennük. Az egyes épületeknek külön alapítványokat hoztak létre, amely a létesítés költségét, és a benne lakó remete eltartásával kapcsolatos kiadásokat fedezte. Egy-egy ilyen alapítvány összegét 2000 forintban állapították meg, a felajánlásért köszönetképpen a cellák homlokzatát az adományozó család címerével díszítették. A templom 1753-1770 között épült fel Franz Anton Pilgram tervei szerint, akinek 1761-ben bekövetkezett halála után az Esterházyak építőmestere, Fellner Jakab vette át a munkálatokat. A kolostortemplom mennyezeti freskóját Franz Anton Maulbertsch készítette, de mesteremberek sora dolgozott a templom belső arculatának kialakításán: pozsonyi szobrászok, bécsi mesteremberek, helyi kézművesek.

A frissen elkészült kamalduli kolostor azonban nem volt hosszú életű. A gondok már az 1771-ben kelt komáromi egyházlátogatási jegyzőkönyvből kitűnnek. Feljegyezték ugyanis, hogy a remeték elhanyagolják misemondási és hitoktatási kötelezettségeiket, pedig két kápolna is rendelkezésükre áll. A fő baj azonban a felekezeti különbségekben gyökerezett: a közeli Oroszlány szlovák telepes lakossága evangélikus vallású volt, és rossz szemmel nézte a rend működését a közeli erdőségekben. Legendák kaptak szárnyra a barátok erkölcstelen életmódjáról, a rend szabályainak megszegéséről. Tény, hogy a fegyelem erősen megbomlott, egyes szerzetesek még pereskedtek egymás ellen is, és továbbra sem tettek eleget kötelezettségeiknek. Talán ezért, amikor II. József 1782-ben kimondta – többek között – a kamalduli rend eltörlését, a majki kamalduli remeteség megmentése érdekében a katolikus egyház sem emelt szót.

1784-ben a kolostor már elhagyatott volt: az épületeket, berendezési tárgyakat leltárba vették, majd árverésen értékesítették. Az ingóságokat és kegytárgyakat a környező települések szerezték meg, például a főoltár (kép nélkül), a szószék, illetve 4 karzattartó oszlop az oroszlányi evangélikus templomba került. A Szt. Romuáld rendalapító életét ábrázoló fa stallumok ma is láthatóak a komáromi Ráctemplomban. A majki templomot 1811-ben villámcsapás érte, ennek következtében – a templom tornyát kivéve – teljesen romos állapotba került. (Wikipedia )

 

A szabályosan elhelyezkedő, egységes alaprajzi kialakítású remetelakok modelljei a középkori olasz remetekolostorok lehettek.

Az egyes cellaépületekre külön alapítványt hoztak létre, amely fedezte az építkezés és később a remete ellátásának költségeit. Az egyszerű külsejű cellaházak oromzatán a támogató főúri családok, főpapok márvány és homokkő címerei és a hozzá tartozó feliratok láthatók, a kerítés bejáratának szemöldökgerendájára pedig a szent nevének felirata került. A címereket a tatai Mess János György és a bécsi Bechert József faragta.

Minden cellaház négy helyiségből állt, a folyosóról jobbra nyílt a freskókkal, stukkókkal gazdagon díszített, oltárral felszerelt kis kör alaprajzú kápolna, vele szemben helyezkedett el az egyszerűen, egy ággyal, kandallóval és könyvszekrénnyel berendezett lakószoba, innen nyílt egy kisebb műhely, vele szemben, pedig a kamra a falba mélyített reteráttal. A helyiségeket csehboltozattal illetve fiókos dongaboltozattal fedték.

Az egyes cellák kápolnáik díszítésében, jellegében eltértek egymástól. A más-más szent tiszteletére felszentelt díszesen festett, stukkóval díszített kápolnákat tégla, vagy fa márványborítású intarziás oltárral és a szent oltárképével látták el.

A foresteria kialakítása, díszítése a cellákhoz hasonlóan visszafogott. A homlokzatokat egyszerűen kialakított, egyforma méretű, márványkeretezésű egyenes záródású ablakok törik át, és egyszerű választópárkány díszíti. Csak a főbejáratok díszesebbek

A földszinten az udvar felőli zárt folyosóra egy sor helyiség nyílt. Ezt a rendszert a földszinten csak a két oldalszárny végén, az épület teljes szélességét elfoglaló refektórium (közös ebédlőterem a délkeleti oldalon) és az északnyugati szárny végén lévő párdarabja a könyvtár- és levéltár (az udvarra nyíló ajtaja felett ma is olvasható felirat tanúsítja funkcióját és helyét: "bibliotheca et locus capituli conventualis") tere bontotta meg. A könyvtár mellett kapott helyet a gyógyszertár és a műhelyek.

A konventépületben volt továbbá a perjel otthona, egy tanterem, a tálaló, (1860 után vadászebédlővé alakították), valamint az ispotály (betegedő), egy kisebb börtön, a laikus testvérek (fráterek) lakószobái, vendégszobák, egy egyszerűbb használatra szánt ebédlő, társalgók, asztalosműhely, sütőműhely, mosoda, istálló, kocsiszín. A pinceszinten (az épület csak a délkeleti szárny alatt és az északkeleti főszárny nagyobb részén volt alápincézve) helyezték el a gazdasági helyiségeket, a konyhákat, a kamrákat és a pincéket.

Az emeleten kapott helyett az alapító lakosztálya, a főtengelyben alakították ki a fogadórészt, egyik oldalon kis szobával (kávézó), a másik oldalon 3 kétablakos társasági szobával és ebédlővel, valamint lakószobákkal.

Az épület a szárnyak által körülzárt díszudvarral és szobordíszes kerítéssel csatlakozik a remeteség cellaházaiból álló épületegyütteséhez.

Az udvar eredeti barokk, vörösmárvány kútjának medencéje mára nyoma veszett. Talapzatára helyezték el az udvaron ma is álló velencei fehérmárvány kutat, amelynek oldalain címeres angyal, griff, oroszlán, rózsadíszítés, és két címert tartó alak látható.

1748-ban elhunyt az alapító, a munkálatok további irányítását fia, ifjabb gróf Eszterházy József vette át. Az új templom alapkövét már az ő idejében, 1753-ban rakták le (homlokzatán vörösmárvány tábla emlékezik meg az alapításról), belső munkálatait azonban csak később, 1764-ben kezdték el. A Nepomuki Szent Jánosnak szentelt templomot a kolostor középpontjába, a konventépülethez vezető főtengely mentén helyezték el, ma már csak csonka tornya és egy támpillére áll.

A levéltári források és kutatások alapján a következőket lehet megállapítani a templomról:
A templom hossza 33,5 m lehetett. A mai toronysisak nem eredeti, a barokk épületnek feltehetőleg díszesebb hagymakupolája volt. Gazdagon kimunkált belsejében vörösmárvány pillérek felett, csehsüveg-boltozat húzódott. A templomnak a főoltáron kívül hat mellékoltára és két oldaloratóriuma, egy órája és négy különböző méretű harangja volt. A főoltárát díszítő festmény ’Jézus az olajfák hegyén’-t ábrázolta (az eredeti oltárkép valószínűleg a névadó szentet ábrázolhatta), belsejében szentek kő- és faszobrai, diófa stallumok álltak. A templom alatt két kripta is húzódott, az egyik a templomhoz épült kis kápolna alatt.
(www.majkikolostor.hu)

wikipedia a kolostor honlapja

vissza