A SZENT BENEDEK-REND ÉS MISKOLC
A Váradi Regestrum 1241- és 1221 között háromszor nevezi meg az apátságot előbb Hévíz, majd Tapolca néven. Az apátság alapítója a Miskolc nemzetség. A nemzetség őse a magyar államalapítás során kerülhetett Borosd-megyébe. Egyik útódját nevezhették Miskolcnak — aki nevet adott a legfontosabb birtoknak-Miskolcnak is. A település középkori fejlődése e nemzetséggel kapcsolható össze. A több ágra tagolt nemzetség tagjai közül a 13. században a Panyitfi ág birtokolja az apátság kegyuraságát. A nemzetség tagjait külön hely illette a templomban, nevüket az istentiszteleten
megemlítettékik, a templom falára írták, joguk volt pap kijelölésére, valamint a templomban való temetkezésre.
Az apátság 1532-ben pusztult el.

KUTATÁSTÖRTÉNET
Az apátságot a 16. század közepi pusztulást követően a környező dombokról lemosódott hordalék teljesen betemette. 18. századi leírások még megemlékeznek romjairól, a melegviz5 források mellett, de a 19. század végére pontos helye már feledésbe merült. A hévforrásokhoz közeli dombokon előkerült régészeti leletek téves értelmezése miatt a történeti kutatás az apátságot nem a tényleges helyén-a hévforrásoknál-, hanem a közeli Szent Benedek hegyen kereste. E téves lokalizáláson az apátság valódi területén, az 1940- 50-es években időnként előkerülő régészeti leletek ténye sem változtatott. A szórványos régészeti adatok, valamint az apátság helyét leíró 17. századi források ismeretében a miskolci Herman Ottó Múzeum 2004. telén szondázó jelleg5 régészeti kutatást végzett Tapolcán, a hévforrások mellett, az egykori Anna szálló helyén. A kutatás során
előkerültek az egykori apátsági templom, valamint a kolostorépület maradványai. A kőfaragványok, a pénzekkel jól meghatározható korú temetkezések alapján elkülöníthető a templomnak egy 13. század közepe előtti és egy azt követő építési periódusa.
Miután a területet körbevevő dombokról lemosódó hordalék az apátság épületeit betemette a megmaradt falakat a vidék lakossága nem bányászta ki az alapok aljáig. A feltárás során a középkori épületek falai a korabeli járószinthez mérten 1,5 méter magasságig, eredeti állapotukban kerültek elő.
A feltárás során lehatárolható volt az a terület, ahol egy esetleges részletes kutatás eredményeképp a teljes apátságépület megtalálható. Ez a terület azonos a tapolcai barlangfürdő előtti park központi kiemelkedésével, ami jelenleg teljesen szabadon áll, ott a régészeti kutatást csak a felszín helyenkénti kő lapokkal való lefedése korlátozza.

A kutatási jelentés
a Tapolcai Bencés apátság 2006. évi régészeti kutatásairól

A miskolci Herman Ottó Múzeum Miskolc megyei jogú város megbízásából 2006. április 21. és július 14. napja között régészeti feltárást végzett Miskolctapolcán, a barlangfürdő keleti szomszédságában található parkban, az egykori Anna-szálló helyén található tapolcai bencés apátság területén.

A régészeti feltárás célja a barlangfürdő kerítés keleti nyomvonala és az apátság egymáshoz való viszonyának a meghatározása volt.

A kutatott terület
A feltárás során két szelvényt nyitottunk:

1. szelvény: a fürdő keleti kerítésével párhuzamos, É-D tájolású, 40x2,5 méter alapterületű szelvény, legnagyobb mélysége a mai felszínhez mérten 1.8 méter.
2. szelvény: az 1. szelvény déli végéhez, keletről kapcsolódó, 10x8 méter alapterületű szelvény.

A feltárt jelenségek
1. szelvény:
A szürkészöld, agyag altalaj a mai felszínhez mérten -170-190 cm mélységben található. E felszínre került egy agyagos, 30 cm vastag feltöltés, melyben bronzkori kerámiatöredékek kerültek elő. A 2006-ban feltárt, legkorábbi, Árpád-kori jelenségeket e rétegbe ásták bele. A kutatási területen a legkorábbi, Árpád-kori jelenség egy É-D-irányú folyosó, melynek szélessége 1,4-1,5 méter volt. A folyosó falát (s144; 129) riolit kváderek burkolták. A fal vastagsága csak a nyugati fal esetén volt meghatározható, ami 170 cm-t tett ki (s129). E fal nyugati oldalához egy habarcsos, kemény külső járószint csatlakozott (s178), ami a mai felszínhez mérten 1,6 méter mélységen volt (abszolút magassága 126,15 mBf). Az S 129-144 fal által jelölt folyosó a szelvény északi végében derékszögben elfordul keleti irányba.

A folyosó padlószintje alatt került elő az s167-számmal jelölt építési áldozat, ami egy 12/13. századból származó, szájával lefelé fordított, szarvas mintás fenékbélyeggel elkészített fazék volt, benne vas szögek, lapos kavicsok és csirkecsontok.
E korszak jelenségeit fedte az s127 réteg, benne 14. századi, pontosan nem meghatározható pénzzel.

A következő periódus épülete részben a korai folyosóra épült. A korai folyosó s144 falának déli szakaszai fölött, azzal azonos nyomvonalon készült el az s122-számmal jelölt, É-D irányú fal, mely a kései kolostorszárny része, ugyanúgy, mint a vele egykorú (együtt épült) déli kolostorfal (s151; 195), a déli fal külső pillérei (201; 203), valamint a belső válaszfalak (s123; 185;). A kései kolostorszárny pusztulása az s123-faltól északra eső helysiég padlóján, az épület szenült gerendák alkotta omladéka alatt talált 1531-es záródású pénzlelet (s191) alapján Bebek Ferenc 1532-es pusztításához köthető.

2. szelvény
A kései (1532-ben elpusztult) kolostorszárny délnyugati sarokhelyiségében találtunk egy kályha alapozást (s206-7). A kályhához tartozó felszínen (s182; 258) boltozatomladék (s156) volt. Az itteni helyiség padlóját feltehetően deszka fedte (s258), csakúgy, mint az ettől északra eső (pénzleletes) helyiségét (s237) A délnyugati helyiségből ajtó vezetett a kerengőfolyosóra (s241) melynek udvari (DNy-i) sarka is előkerült (s254). A kerengőfolyosóról fütötték a déli kolostorszárny nyugatról számított második helyiségében felépített s180 jelű kályhát. A helyiség, ahol az s180 kályha előkerült, korai periódusában tégla padlós volt (s204). E helyen a téglapadlót nem bontottuk el, az Árpád-kori rétegek itt még ismeretlenek. E padlóba a későbbiek során több cölöplyukat ástak, majd a padlóra 30 cm vastag, egynemű, sárga agyagfeltöltés (s187) került. A 180-sz kályha még ekkor is funkcionált, bizonyítja ezt az s187-tel azonos szinten megtalált, legkésőbbi platnijának maradványa.

Pusztai Tamás
régész