Képek a Füzéri várban 2004 és 2008 között. folyó munkákról
Ezen az oldalon néhány kép segítségével szeretnénk felvillantani a vár utolsó 5 évét, az elvégzett munkát, az elért eredményeket.
A vár csodálatos helyen fekszik. Az általam Füzéri medencének nevezett terület olyan, mint egy adományt kérő, felfelé fordított tenyér, ahol az ujjak a környező hegyek és az adomány maga hegy és a vár. A középkori falképeken az adományozó az adományozott tenyerébe helyezi el az adomány jelképes, makettjét. Ezt a hangulatot talán az hatodik képen lehet egy kicsit érezni. A valóság szebb.A várhegy és a vár uralja a tájat. De csodálatos kilátás nyílik a várból a tájra is.
Egész évben.
Nem véletlenül mondják a várra, hogy olyan, mint egy kis drágakő. A vár igazából soha nem volt hadi erősség. A kincstár, a javak megőrzésére építették és használták. Kis számú várvédő lakta. A vár ereje a várhegy alakjában volt, abban, hogy nehezen megközelíthető.
A várat az elmúlt években folyamatosan kutatták, majd ezt követően építették.
Most is átmeneti állapotban van. Együtt kucorognak a téli fagyban, a nyári melegben a vadonatúj épületrészek a porladó falmaradványokkal. A vár egy igazi mai magyar végvár.A várat Simon Zoltán kutatta éveken keresztül. A helyreállítás terveit Oltay Péter okleveles építészmérnök készítette. A pénzért Horváth Jenő polgármester lobbizik évek óta. A várat lelkes civilek őrzik, gondozzák .A következő oldalakon a tervek és az elképzelések láthatók.
Az oldal fotóinak egy része Oltay Péter előadásának illusztrációi voltak, a fotók nagyobb része a KÖH Észak-magyarországi Irodájának tulajdona.
|
 |
| Távlati kép |
 |
| A várhegy sziluettje. |
 |
| Kilátás a várból a várhoz vezető útra. |
 |
| Téli panoráma a várból. |
 |
| Téli nézet._________nagyobb kép |
 |
| A füzéri medence, mint reneszánsz táj. |
 |
| Az őskori sánc "kapuja " a várba vezető úton visszatekintve. |
 |
| Az ebédlő palota feltárása 2004. |
 |
| Az öreg palota feltárása 2004. Háttérben a tárház, kis ház, szenes ház és a hosszú bolt. |
 |
| A vár déli szárnya. |
 |
| A kaputorony, tőle balra a konyha és a deák ház maradványai. 2004. |
 |
| Épül a boltozat a hossdzú bolt fölött. 2005. 09. |
 |
| A boltozat zsaluzata. |
 |
| Épül a szenes ház és a hossdzú bolt fölötti épületszint. 2006. 07. |
 |
| A második szint nyílásának feltételezett helye jelölve. 2006. |
 |
| Kiépül a vár déli szárnyának az emeleti része jelölés szintjén. Fa híd köti össze az épületeket. 2006. |
 |
| A konyha és a deák ház megmaradt részletei. A sarokba beviszik a udvar közepén álló felvonulási épületet. 2006. |
 |
| A vár a falu felől. Épül a déli várfal. 2006. |
 |
| Az alsóvár kapuja előtt farkasverem feltárása. 2007. |
 |
| A vár közművesítése. 2007. |
 |
| A várfal külső oldala. Jobbra a nyugati alsó védőmű maradványai. |
 |
| Épül a deák ház. és a konyha. 2007. 06. |
 |
| Bevezetik a közművet a felvonulási épületbe. 2007. |
 |
| Az alsóvár kapujának maradványai Füzéren, egy udvaron. A kövek a farkasveremből kerültek elő. |
 |
| Csendélet a vár udvarán. 2008. |
 |
| Felépült a deák ház, a konyha és az ecetes ház a sütőkemencével. 2008. |
 |
| A vár udvara 2008 évben a déli épületszárny emeletéről. |
 |
| A Sáfár ház ajtaja. |
|