KÉPEK, RAJZOK, TERVEK ÉS VÉLEMÉNY A FÜZÉRI VÁRRÓL OLTAY PÉTER A 2009-ES FÜZÉRI ÉPÍTÉSZETI KONFERENCIÁN ELHANGZOTT ELŐADÁSÁNAK A KÉPEI SEGÍTSÉGÉVEL

A FÜZÉRI VÁR TÖRTÉNETE

RÉGI ÁBRáZOLÁSOK A FÜZÉRI VÁRRÓL

 
 
 
 

A képek Oltay Péter előadásának az illusztrációi voltak.

Néhány kép az ELTE várak hónlapjáról eredeztethető.
.



A füzéri vár


A csodálatos természeti környezetben fekvő, a Zempléni hegység Hegyköz nevű zárt medencéjét szinte megkoronázó, 494 m magasan fekvő füzéri vár egyike az ország legkorábbi feudális magánvárainak, hiszen ez az erődítmény már bizonyosan állt a magyarországi várépítészet sarokkövének tekintett tatár invázió (1241-1242) előtt. Építtetőjét a régió korabeli leghatalmasabb famíliájának, az Aba nemzetségnek tagjai között kereshetjük. Első ismert birtokosa egy bizonyos, nagy valószínűséggel e nemzetséghez tartozó "vak” Andronicus mester volt, akitől a várat II. András király (1205-1235) közelebbről ismeretlen időpontban, de bizonyosan még a 13. század első harmadában megvásárolta.
Jelenlegi ismereteink szerint a vár legkorábbi formájában is közel akkora alapterületű volt, mint mai állapotában. A természetes sziklatömb kezdettől fogva, és mindvégig csak gyalogszerrel megközelíthető platójának kiterjedése által meghatározott méretű és formájú, közelítően ovális területet vastag várfallal vették körül. A keskeny, csak gyalogosok által használható kapu a mai kaputoronytól északra nyílt. A legkorábbi, legalább kétszintes kőépületek a terület délnyugati sarkában helyezkedtek el, ezek „pincéi” (valójában földszinti terei) ma is megvannak, de egy részük még nem került feltárásra. Az építmények közül a sarkot elfoglaló, kelet-nyugati tengelyű lakóépület lehetett, az ennek keleti oldalához csatlakozó, mindeddig még fel nem tárt építmény talán torony volt. A gazdasági jellegű, valamint az őrség elszállásolására szolgáló építmények alighanem fából voltak. A jelenlegi északnyugati palotaszárny pincéinek utolsó járószintjei alatt 13-15. századi kemencék maradványai kerültek napvilágra, ami arra utal, hogy kezdetben ezen a területen folyt a sütés-főzés, részben szabadon álló kemencékben. Nagy valószínűséggel ebből a korszakból származik az alsó udvar északi felén található, eddig csak részben kitisztított ciszterna és/vagy a tőle délnyugatra volt jelenleg nem látható, teljesen eltömődött kút is.

II. András utóda, IV. Béla a várat leányának, Anna, halicsi hercegnének adta, kitől fivére, István herceg erőszakkal elvette. Miután ez ellen még a pápa is hiába tiltakozott, a király 1265 körül haddal próbálta meg visszaszerezni Füzért a vele szemben egyébként is ellenséges, és éppen belháborút viselő fiától. Az ostrom sikertelen maradt, mert a várat István hű embere, Rosd nembeli Mihály megvédte. Ennek jutalmaként az V. Istvánként trónra lépő herceg 1270-ben Füzért és uradalmát Mihálynak és fivérének, Demeternek adományozta.
A vár 13. század végi és 14. század eleji sorsát nem ismerjük, de nagy valószínűséggel már a 13. század végén Aba nembeli Amadé, az Északkelet-Magyarországon jelentős tartományúri hatalmat kiépítő oligarcha birtokába került, a környék többi erősségéhez hasonlóan. Az 1311-ben elhunyt Amadé fiainak hatalmát I. Károly király az 1312-ben lezajlott rozgonyi csatában törte le, melynek következtében az Amadé-fiak várai királyi kézre jutottak. Füzér is királyi várként bukkan fel 1320-ban, mint az abaúji ispán honorbirtoka. Az Anjou-házbeli uralkodók ideje alatt a vár mindvégig királyi birtok maradt.

Döntő változást Füzér életében Luxemburgi Zsigmond trónra lépése hozott, aki 1389-ben a várat és tartozékait eladományozta Perényi Péter fiainak: Miklósnak, Jánosnak és Imrének. A Perényiek nem laktak Füzéren, a várat a család kincstáraként használták, de ettől az időtől fogva kezdődött meg az addig eredeti formáját és kiterjedését őrző erődítmény jelentősebb kiépülése is. Ennek első lépéseként, a 15. század kezdetén a legkorábbi kőépületet két nagy alapterületű térrel megtoldották kelet felé, létrehozva ezzel a déli palotaszárnyat. Az új szárny nagyterme elé, már a déli várfal külső oldalához illesztve kápolnát építettek. Ez a kápolna a mai kápolna helyén állt, alapterülete is hasonló volt ahhoz, azonban szentélye polygonális záradékú volt.

A Perényiek hosszú ideig háborítatlanul birtokolták Füzért, de az 1470-es években a család viszonya az uralkodóval végzetesen megromlott, mely addig éleződött, hogy Hunyadi Mátyás hadvezére, Lábatlani András 1483-ban szabályos hadjáratot vezetett a Perényiek birtokai ellen, sorra véve be azok várait. Füzér ostromáról nem maradt fenn konkrét forrás, csak egy későbbi, áttételes adat utal arra, hogy ez a vár is a király kezére került, várnagya talán harc nélkül adhatta át. A család életben maradt tagjai még a király halála előtt kegyelmet nyertek, birtokaik legnagyobb részét visszakapták, így 1489-ben Füzért már Perényi Imre birtokában találjuk. A Perényi család egyik legjelentősebb tagja, a később a nádori méltóságot is elnyerő Imre a 15. és a 16. század fordulója táján komoly építkezéseket végeztetett a várban: az ő birtoklásának idejére tehető a kaputorony, az északkeleti, sáfárházat, sütőházat, konyhát magába foglaló gazdasági épületszárny és az északnyugati palotaszárny kiépítése, valamint a déli palotaszárny külső oldala előtt ma is látványosan a magasba törő, igen gazdagon díszített későgótikus kápolna emelése is. Ekkortól mutatható ki cserépkályhák használata a lakószobákban. A reprezentatív kiépítések ellenére a vár továbbra sem tartozott a család rezidenciái közé, megmaradt uradalmi központnak és kincstárnak. Ez utóbbi funkció fenntartására kifejezetten előnyös topográfiai helyzete, nehéz megközelíthetősége tette alkalmassá, melyek miatt a vár hagyományos eszközökkel vívott ostrom esetén bevehetetlennek számíthatott, így a Perényiek legbiztonságosabb vára volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a mohácsi csatából szerencsésen megmenekült Perényi Péter koronaőr 1526-ban, Szapolyai János király koronázása után éppen Füzérre menekítette a koronát. A koronát bizonyára a Tárháznak nevezett helyiségben, a déli palotaszárny nagytermének nyugati szomszédjában őrizték. Perényi egy esztendeig rejtegette itt a magyar királyok szent fejékét, majd politikai pártot váltva kiszolgáltatta azt a másik királynak, Habsburg I. Ferdinándnak. Szapolyai bosszúhadjárata számos Perényi-vár elestét eredményezte, de a jelek szerint Füzért nem sikerült bevenni, csak a vár alatti istállókat égették fel 1529-ben. Perényi 1533-ban ismét Szapolyai pártjára állt, de egyúttal várainak lázas megerősítésébe fogott. A már a tűzfegyverekkel szembeni védelem szempontjait szem előtt tartó erődítéseket zömét egy itáliai építőmester, Alessandro Vedani irányította, akiről tudjuk, hogy Füzéren is dolgozott. Hozzá köthető a vár kényes ponton álló kaputornya elé emelt ötszög alaprajzú bástya, valamint az istállóknak és más gazdasági építményeknek helyt adó alsóvár (Párkány) felépítése. Szapolyai halála után Perényi Péter ismét Ferdinándhoz pártolt, de a joggal bizalmatlan uralkodó 1542-ben börtönbe vetette, hiába ígérte Perényi azt, hogy belzavarok esetén átadja várait (köztük az akkor már tűzfegyverekkel is ellátott Füzért) Ferdinánd embereinek. Perényi Péter csak röviddel halála előtt szabadult ki fogságából, 1548-ban már egyetlen vitathatatlan jogú örököse, Perényi Gábor hallgattatott ki Füzéren egy embert, aki a még 1529-ben török fogságba esett, s azóta eltűnt öccsének adta ki magát. A jelek szerint Perényi Gábor volt az utolsó, aki a váron reprezentatív célú építkezéseket hajtott végre: az 1560-as években a lakóépületeket némileg átalakította és reneszánsz építészeti elemekkel látta el. Mindezek az új reneszánsz részletek mindazonáltal meglehetősen egyszerűek, messze elmaradnak a kor főúri rezidenciáit díszítő elemek művészi színvonalától, ami azt bizonyítja, hogy Füzér továbbra sem jött szóba a birtokos állandó lakóhelyeként. Bizonyos erődítési munkálatok ekkor is folytak: az északnyugati várfalszakasz elé vastag, tűzfegyverek részére szolgáló lőrésekkel ellátott köpenyfal épült, s ugyanekkor keletkezhetett a nyugati oldal nagy alapterületű alsó védőműve is.

Az 1567-ben utód nélkül elhunyt Perényi Gáborral kihalt a család Füzért birtokló ága. Némi huzavona után, 1568-ban ecsedi Báthory Miklós és György 55000 forintért adománylevelet szerzett Füzér várára és uradalmára. A fivérek halála után hamarosan Miklós fia, Báthory István országbíró lett Füzér egyetlen örököse, de vele 1605-ben kihalt a család ecsedi ága. Az országbíró végrendeletében Nádasdy Ferenc özvegyére, az utóbb ifjú leányok vérében való fürdéssel szörnyű módon (és alighanem igaztalanul) megvádolt és elítélt Báthory Erzsébetre hagyta a várat és uradalmát. Ezáltal Füzér a jobbára Nyugat- és Északnyugat-Magyarországon birtokos Nádasdy család kezére került. A várat a Báthoryak idején sem használták már családi kincstárnak, s még inkább igaz ez a Nádasdyakra nézve is, akik számára Füzér csak egy távoli és jelentéktelen birtoktömb központja volt, ahol a tulajdonos csak elvétve fordult meg. Maga a birtok sem lehetett különösebben fontos az új tulajdonosok számára, hiszen a tartozékokat alkotó falvak közül egyre többet csaptak zálogba. A kényelmetlen, nehezen megközelíthető vár ekkor már átmeneti szállásként sem kerülhetett szóba, annál is inkább, mert a faluban már a 16. század végén felépült egy fából készült udvarház. A vár egyre inkább veszített jelentőségéből, jószerével csak terménytárolásra és börtönnek használták. Korábban sem túl nagy katonai jelentősége is egyre csökkent, a stratégia fontosságú Hernád-völgytől félreeső, alig néhány katona által őrzött erősség az országos politikai folyamatokra semmiféle hatással nem lehetett. Ennek fényében szinte meglepő, hogy 1626-ban a Kassa irányába vonuló Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egyik csapata – mintegy mellékesen - rövid időre Füzért is megszállta. A vár ostrom nélkül került a fejedelem embereinek birtokába, mert a várnagy ellenállás nélkül feladta azt. Ez aligha meglepő, ha tudjuk, hogy a vár hadi felszerelése gyenge volt: mindössze két tarack és kevesebb, mint hatvan szakállas puska, meg néhány számszeríj alkotta.

Nádasdy Ferenc, a későbbi országbíró alatt a tartozékok elzálogosítása minden korábbi mértéket felülmúlt. 1643-ban I. Rákóczi György erdélyi fejedelem még csak a vár egyik, Ferencet illető részét vette zálogba, 1654-ben azonban Nádasdy Ferenc már az egész várat adta maradék tartozékaival együtt árendába Mosdóssy Imrének, a Szepesi Kamara tisztviselőjének.
1644 és 1654 között zajlott le a vár utolsó, jelentős átalakítása. Kifejezetten tűzfegyverekkel vívandó ostromra számítva visszabontották az ilyen esetben sérülékeny, túlságosan magasra emelkedő épületrészeket, a kapubástya belső terét tömören elfalazták, tetején ágyúkamrákat alakítottak ki. Az északnyugati várfal belső oldalán földsáncot emeltek.
1665-ben Forgách Zsigmond özvegye, Batthyány Borbála, a szomszédos szalánci vár birtokosa, 1668-ban pedig tolcsvai Bónis Ferenc lett Füzér zálogbirtokosa. A fennmaradt 17. századi inventáriumok érzékletes képet festenek az egyre inkább elhanyagolt, romlásnak indult épületekről. A várat a zálogbirtokosok sem lakták, a főnemességhez távolról sem sorolható Mosdóssy Imre a füzérradványi kastélyban és kassai házában élt, Bónis leginkább Tolcsván, Olaszliszkán és Kassán tartózkodott. Bónisról legalább annyi állítható, hogy bizonyos értékesebb ingóságait a füzéri várban őriztette.

Az 1670-ben kitudódott Wesselényi-féle összesküvésnek mind Nádasdy Ferenc, mind pedig Bónis Ferenc részese volt. Mindkettőjüket elfogták, javaikat elkobozták, őket, magukat pedig lefejezték. A füzéri vár és uradalma 1670-ben a Szepesi Kamara kezelésébe került. A Kamara a magyar őrség helyére azonnal német muskétásokat állított, de ezek feladata inkább csak a rendfenntartás és a foglyok őrzése lehetett, mert ekkortól már az uradalomban begyűjtött terményeket sem a várban őrizték, hanem Kassára szállították. Mindeközben a közbiztonság végletesen megromlott. Az 1670-es években elszaporodó bujdosók egyik csapata 1672-ben kifosztotta a füzéri uradalmat, s megostromolta – de elfoglalni nem tudta – a várat is. A lakosságot folyamatosan zaklató „rebelliseket” a német katonák nem tudták megfékezni, sőt, miattuk ki sem mertek menni a várból. A helyzet rendezésére a Kamara Spankau kassai főkapitányt, majd ennek halála után utódját, Strasoldo generálist kérte fel. Strasoldo 1676 júliusában vonult Füzérre, ahol az addigra minden hadi, politikai és gazdasági jelentőségét elveszített, a „rebellisek” kezére kerülve inkább potenciális veszélyforrássá válható várat felgyújtotta.

A füzéri uradalmat a már romos, használhatatlan várral együtt 1686-ban Károlyi László kapta adományba, aki az uradalom központját Füzérradványba helyezte át. A folyamatosan pusztuló romokat a 19. század második felétől kezdve a helyi lakosság kőbányának használta. A vár festői maradványai mindazonáltal megragadták a romantikus képzőművészek fantáziáját is: a 19. század közepétől kezdve festményeken, metszeteken jelennek meg a romok. Az ábrázolások közül kiemelkedő Ligeti Antal 1854-ben készült olajfestménye és hasonló korú litográfiája, Greguss János 1868-ból származó metszete és Thomas Ender osztrák festő látképsorozata az 1870-es évekből. Az első tudományos igényű ábrázolásokat Myskovszky Viktor rajzai jelentik.

A rohamosan pusztuló romok megmentésének igénye 1910-ben bukkant fel először, de hosszú ideig nem történt konkrét előrelépés. Végül a környékbeli birtokainak turisztikai célú hasznosítását tervező Károlyi László finanszírozásával 1934-36-ban megerősítették a kaputornyot és a kápolnát. E két épületrészt Lux Géza tervei szerint kívánták kiépíteni, de a munkák megszakadtak. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1977-ben tervbe vette a romok konzerválását. Az ezt megelőző régészeti kutatás Juan Cabello és Feld István vezetésével meg is kezdődött. A helyreállítás ekkor mégsem indult meg, így a feltárás sem folytatódhatott. A kiviteli munkák megkezdéséhez elengedhetetlen teherfelvonó végül csak 1992-ben készült el, a helyreállítás és a régészeti kutatás azóta folyamatosan zajlik. A helyreállítás terveit Oltai Péter készíti, a feltárást Simon Zoltán irányítja. A régészeti kutatás során előkerülő leletanyag zömét értelemszerűen 17. századi tárgyak alkotják. Mivel a vár egyrészt soha nem volt rezidencia, másrészt felszereltsége a 17. század végére egyre szerényebbé vált, harmadrészt pedig azért, mert felgyújtása előtt minden, még meglévő értékétől is megfosztották, a leletanyag meglehetősen szegényes: mindössze az 1676-ban értéktelennek vagy szemétnek tekintett, elvesztett, vagy mozdíthatatlan tárgyak teszik ki. Ez utóbbiak közül kiemelkedő az igen változatos és díszes kályhacsempe-anyag, mely több, 16. és 17. századi cserépkályha teljes rekonstrukcióját tette lehetővé.

  Simon Zoltán
EGY 1903-AS VÁRÁBRÁZOLÁS. ELTE
LUX GÉZA HELYREÁLLÍTÁSI TERVE 1935. ELTE
LUX GÉZA HELYREÁLLÍTÁSI TERVE 1935. ELTE
KÖNIG F. RAJZA A VÁRRÓL ÉS REKONSTRUKCIÓJA. ELTE
DR. FELD ISTVÁN ALAPRAJZA ELTE

SIMON ZOLTÁN ÁTNÉZETI HELYSZÍNRAJZA

SIMON ZOLTÁN ALAPRAJZA A FELSŐ VÁRRÓL

OLTAY PÉTER PERIÓDIZÁCIÓS RAJZA.

KOVÁCS ISTVÁN KŐRESTAURÁTOR ALAPRAJZA


Az erődítmény régészeti kutatását 1977-ben Juan Cabello és Feld István kezdte meg, melyet 1992 óta Simon Zoltán folytat.

Irodalom
Cabello, Juan–Feld István:
A füzéri vár. Miskolc, 1980.:
Cabello, Juan–Feld István:
Jelentés a füzéri vár 1977. évi kutatásáról. Archaeológiai Értesítő, 107. (1980) 214-225.
Feld István:
Régészeti kutatás a füzéri várban. Műemlékvédelem, 1981/1. 71-83.
Simon Zoltán: Füzér – Vár. Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára, 475. Budapest, 1993.
Simon, Zoltán:
The Fortress of Füzér. Archaeoleogica Historica, 19. 289-303. Brno, 1994.
Simon Zoltán:
Források egy XVII. századi vár mindennapi életéről. Első közlemény. Fons, 1997. (s. a.):

 
.